Szentjobb


Testvértelepülésünk Szentjobb, Romániában, Nagyváradtól 40 km-re, a Berettyó folyó partján helyezkedik el. A kicsi falu Szent István kézereklyéjéről, Szent Jobbról kapta a nevét, amely állítólag Szent István király mumifikált jobb keze volt, amelyet egy Mercurius nevű szerzetes hozott az akkor még Berekisnek nevezett településre, majd később Szent László király 1083-as látogatása során adta a Szentjobb nevet a településnek.

A közel 1300 fős település lakosságának több mint 80 százaléka magyar. A településsel jó viszonyt ápol Szentpéterszeg. Évente, főleg nyáron a fiatalok csereüdülésen vesznek részt, ahol általában a cserediákok szülei biztosítják a szállást.